Barion Pixel

Az SRA hírlevele az SVT iránt érdeklődők számára – 2019. november

A november az átalakulásról szól. Nemhiába hívták régen „Enyészet” havának. A november a Skorpió jegyhez kapcsolódik, és így a Plútó, a transzformáció princípiuma határozza meg. De mi is az, hogy „átalakulás”? Az átalakulás valójában egy bizonyos fennálló struktúra, rend valami másfajta strukrúrává, renddé való átváltozása. Ez természetesen egy folyamat, és a folyamatot hívjuk transzformációnak, átformálódásnak, átalakulásnak. A formák, az alak(zat)ok világa pedig a tér és az idő. Így azt is mondhatjuk, hogy az átalakulás – mint folyamat – egyfajta az átalakítás teremtő aktusa révén megy végbe.

Az a részünk, aki a struktúráért, a rendért felel életünk bármely területén az ún. apai archetípusunk. Ha tudsz SVT-zni, akkor ezt a 8.A ingatábláról ismerheted. Jungnál ez az uralkodó archetípus. Ha tehát az eddigi számvetésed után bármit szeretnél átalakítani, bármit szeretnél megváltoztatni, újraalkotni, újjáteremteni az életedben, akkor ezt az énrészedet kell jól működtetned. 

Hogy hogyan érheted ezt el?

Első nekifutásra például így, ahogy a hírlevélben megjelent egyik rövid írás szerzője javasolja:

Az 1. ingatáblára mentem, és megkérdeztem a SZELLEMet, hogy „miről szóljon a novemberi cikk?” A 8.A ingatáblához küldött, ahol az apai archetípust mutatta. A Soul-Recreation című könyv szerint az apai archetípus a külső biztonság iránti vágy. Ez az az aspektus, ami a karriert, a munkát, a sikert és a társadalmi státuszunkat foglalja magában.

Az vált világossá számomra, hogy ezeket a dolgokat mindannyian szeretnénk az életünkben, és ahhoz, hogy bevonzzuk őket, először rá kell hangolódnunk az energiájukra. Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, tisztíts ki minden blokkot ennek az archetípusnak a legteljesebb megnyilvánulásával kapcsolatban, majd ezután kérdezd meg, hogy hány százalékban éled ezt a megnyilvánulást? Figyelj oda a gondolataidra azzal kapcsolatban, hogy látod magadat. Úgy kellene látnod magad, mint aki biztonságban van, erős és sikeres. 

Ha tudsz SVT-zni, érdemes tisztításokat végezned ezzel kapcsolatosan.  A novemberi SVT Klubon is ezzel foglalkoztunk. Az SVT Klubra itt regisztrálhatsz!

Ha még nem tudsz SVT-zni, akkor akár megfontolhatod, hogy megtanulod ezt a módszert, és csatlakozol az SVT-alkalmazók világméretű közösségéhez 🙂

Vagy fogalmazz meg egy szándékot, és mondj el imát, égi segítségért 🙂

Mi mindenről esik még szó az e havi Közleményekben?

 
  • Olvashatsz híreket az SRA-ban zajló nagyszerű változásokról,
  •  találsz egy klassz anyagot tisztítási feladatokkal az együttérzésről, (amiről az előző havi anyagnál tettem egy aprócska megjegyzést 🙂 ),
  • nézegethetsz tanfolyami fotókat,
  • megtudhatod, mennyi adományt kaptunk és mennyi önkéntes munkát végeztünk,
  • továbbá tájékozódhatsz az SRA személyzetéről és bizottságairól,
  • és persze a képesített magyar SVT-tanárokról és tanácsadókról.

Ha ezek a témák is érdekelnek, akkor klikkelj az alábbi gombra, és olvasd el a hírlevelet

Olvasgass további cikkeimből is!

Meglepő tények: ki tud ingázni?

Meglepő tények: ki tud ingázni?

Sokan kérdezik tőlem, hogy vajon ők meg tudnak-e tanulni ingázni? Itt az ideje, hogy megosszam az erre vonatkozó tapasztalataimat és tudásomat. Saját tapasztalatok az inga

Read More »
mitől működik az inga

Mitől működik az inga?

Ezt a kérdést úgy is feltehetjük, hogy mi mozgatja az ingát. Mi az az erő, ami a láncon lógó kis súlyt valamerre elmozdítja? Egy kis

Read More »
alvó kislány

Álomfejtés kezdőknek

Mit üzen a tudattalanod, amikor alszol? Van valami, ami az idők kezdete óta foglalkoztatja az embereket, és ugyanakkor az egyik legkézenfekvőbb útja a tudatos elménk

Read More »

További cikkeim

Meglepő tények: ki tud ingázni?

Meglepő tények: ki tud ingázni?

Sokan kérdezik tőlem, hogy vajon ők meg tudnak-e tanulni ingázni? Itt az ideje, hogy megosszam az erre vonatkozó tapasztalataimat és tudásomat. Saját

mitől működik az inga

Mitől működik az inga?

Ezt a kérdést úgy is feltehetjük, hogy mi mozgatja az ingát. Mi az az erő, ami a láncon lógó kis súlyt valamerre

Scroll to Top
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.