Rólam

Szeretettel köszöntelek az oldalamon!  Dr. Németh Renáta vagyok, képesített senior SVT-tanár és tanácsadó.

Tapasztalatból tudom, hogy amikor tanárt választunk, akkor voltaképp egy szűrő mellett tesszük le a voksunkat, akinek a személyén keresztül a tananyag, a tanítás megérkezik hozzánk. És ez rendkívül fontos. Biztos Neked is van olyan tapasztalatod, hogy valakitől meg tudtál érteni, tanulni valamit, amit mástól nem sikerült.

Szóval én a Te helyedben szeretnék többet megtudni Rólam. Ezért mesélek most Neked MAGamról egy kicsit addig is, amíg személyesen megismersz!

Lássuk az adatokat: 1974-ben születtem Tabon, Somogy megyében. 14 éves koromtól Budapesten élek. Van 4 diplomám, plusz egy doktorátusom magyar nyelvészetből. Beszélek 3 nyelven. 20 éves korom óta vagyok egyéni vállalkozó. 9 éven át oktattam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2015-ben alapítottam meg a Forrás Stúdiót, Budapesten, a Déli pályaudvar tőszomszédságában.

Ahogy a fentiekből sejtheted, folyamatosan tanulok és képezem magam. Az SVT-tanulmányaimat 2003-ban kezdtem. Jelenleg a magyar SVT-fordítócsapat vezetője vagyok, valamint a magyar SVT-tanárok közösségét képviselem Egyesületünkben, az SRA-ban.

Ami a magánéletemet illeti, házasságban élek, a férjemmel szakmailag és emberileg is mindenben támogatjuk egymást. Mindketten úgy érezzük, hogy különleges kapcsolat és család a miénk, és ezért végtelenül hálásak is vagyunk. 2009-ben érkezett meg hozzánk csodálatos kisfiunk, Marci.

Blogposztjaimban időnként a családi történeteinkről is írok, nyilvános Facebook-profilomban pedig számos képet láthatsz családi kalandjainkról.

Néhány fotó mutatóba:

Dr. Németh Renáta, SVT-tanár

Hitvallás és küldetés

Mindig is kérdező-kereső természet, afféle csodabogár voltam, főleg a mi nagyközségi közegünkben. Már egészek kicsi koromban olyan kérdésekre kértem választ a szüleimtől, hogy hogyan születtem, hogyan találták ki a nevem, ki mit mondott a születésemkor – és felhúztam az órát éjjel fél 2-re a szülinapomon, hogy Anyukámnak megköszönöjem, hogy a világra hozott.

Aztán önállóan elmentem 13 évesen hittant tanulni, majd egy katolikus gimnáziumban érettségiztem. A „Nagy Keresés”-re huszonéves koromban három indítékom lett:

  • furcsa belgyógyászati tüneteim voltak, amikkel az orvosok nem tudtak mit kezdeni
  • nem értettem, hogy bizonyos emberekkel mi zajlik közöttünk
  • a vallás adta keretekben nem találtam az Élet értelmét és belső rendjét, pedig mélyen a szívemben biztos voltam benne, hogy van ilyen

Szóval, ha számolsz, akkor tudod, hogy idestova több, mint 20 éve foglalkozom intenzíven önismerettel és  spiritualitással. Ez idő alatt számosmódszert kipróbáltam és néhányat meg is tanultam. Ezek közül néhány:

  • együttműködő kommunikáció
  • numerológia
  • asztrológia (nyugati és védikus)
  • kronobiológia
  • enneagram
  • Tarot
  • Munay Ki
  • Mátrix Drops System
  • Mátrix Mix
  • Access Bars és Access Consciousness
  • ThetaHealing
  • coaching
  • SMR System
  • QHHT és még sok más.
  • pszichoterápia
  • autogén tréning
  • transzperszonális pszichológia
  • Feldenkrais-tréning
  • Voll-diagnosztika
  • biorezonancia
  • csontkovácsolás
  • INPP
  • születéstréning
  • Aura-Soma terápia
  • Bach-virágterápia
  • homeopátia
  • a kineziológia számos ága
  • családfelállítás

Ezen az úton lassan rájöttem, hogy számomra az a legfontosabb, hogy a spiritualitásban megtaláltam egy olyan keretrendszert, életszemléletet, tudományos kifejezéssel élve: paradigmát, amelyben értelmesen és jól tudom élni az életemet.

Hiszem, hogy a spirituális paradigma értelmesebb, tudatosabb, ezért élhetőbb és hatékonyabb életet tesz lehetővé azok számára, akik hajlandóak a kezükbe venni az életüket. Hiszem, hogy egyre többen vagyunk képesek egyre nagyobb felelősséget vállalni MAGunkért és szűkebb-tágabb környezetünkért. Személyes meggyőződésem és mindennapi életem vezérelve az, hogy a spiritualitás nem különleges alkalmakra való, hanem a mindennapjainkban is örömteli módon élhető. Hiszem, hogy az életet nem egyszerűen tudatosan, hanem cél-tudatosan érdemes élni.

Ezért a küldetésem az, hogy minél több arra nyitott embernek mutassam és tanítsam meg a spirituális paradigma, a spirituális életszemlélet és életvitel alapjait.

Célom, hogy segítsek ebben a másfajta keretrendszerben megtanítsam Neked is, hogy hogyan teremted az életed, és hogy hogyan tudsz mást teremteni, mint amit eddig teremtettél. Hogy hogyan bontakozhatsz ki Te is ugyanúgy, ahogy egy szem makkból egy hatalmas tölgyfa.

Szívből örülök, és végtelenül hálás vagyok azért, hogy erről egyre többen tudunk.

Köszönöm, hogy Te is velem tartasz ezen az úton! 🙂

MIÉRT TANÍTOM AZ SVT-T?

Ahogy említettem, az elmúlt 20 évben igazán sok, a test-lélek-szellem hármasságát gyógyító módszerrel megismerkedtem. Többet meg is tanultam közülük, és használom is őket, elsősorban a tanácsadói munkámban.

Az én utam ennyi minden között mégis egyértelműen a Spirituális Választerápia (SVT) lett. A módszerrel 2003-ban ismerkedtem meg. Elbűvölt a benne rejlő kozmológiakomplexitása. Ugyanakkor fantasztikusnak találtam, hogy én, aki látszólag semmiféle intuitív képességgel nem bírtam, a racionalitás alapjain is meg tudtam tanulni az egyszerű ám rendkívül hatékony használati algoritmusokat.

2004-ben kezdtem meg SVT-tanulmányaimat, amelyek a mai napig folynak. 2008-ban kerültem be a SpiritualResponseAssociation (SRA) akkor mindössze 250 képesített tanácsadója közé. 2010 novemberében kaptam meg a tanári képesítésemet.Azóta kétévente újra és újra megméretem magam, hogy továbbra is oktathassam az SVT-t.

SVT-tanárként számos vidéki városban tartottam tanfolyamokat, és 2016-tól webinárium keretében is oktatom az SVT-t, mert „vidéki lányként” küldetésemnek tartom, hogy azok is minőségi képzéshez juthassanak hozzá, akik nem a fővárosban élnek, ahol az „Élet” zajlik. Szívügyem az SVT-tanulók továbbképzése, amelyre rendszeres lehetőségeket biztosítok a havonkénti online SVT-klubon és a szakmai workshopokon.

2005 óta folyamatosan részt veszek az SRA Felemelkedéscímű havi hírlevelének, valamint az SVT-tananyagoknak a magyarra fordításában. Ettől az évtől a magyar fordítói csapat vezetője vagyok. Én lektoráltam Robert E. DetzlerSpiritualHealing című könyvét, melynek magyar kiadásán munkálkodom. Egy éven át az SRA Folyamatos Képzési Bizottságának voltam a titkára, most pedig a magyar SVT-közösséget képviselem az SRA felé.

Ha még nem töltötted le magadnak az n szempont, amit SVT-tanfolyam/tanár választásánál érdemes figyelembe venned című tanfolyamválasztási segédletet, akkor kattints ide, hogy nehogy lemaradj róla!

Könnyed kapcsolódást kívánok Neked a Felső Éneddel és a Forrással!

Dr. Németh Renáta

Képesített SVT-tanár és tanácsadó
Az SRA Igazgatótanácsának tagja
A magyar SVT-közösség vezető fordítója