Amikor 2003-ban életem első SVT Alapkurzusán ültem, még nem nagyon volt semmiféle SVT-tananyag magyar nyelven. Ezért én – rendes bölcsészhez illően – a tanárnőnk, Ács Piroska minden szavát lejegyeztem. Ő pedig gyakran tett „mellékesen” olyan megjegyzéseket, hogy „Ezt majd otthon tisztítsd ki!”
Nos, én elég lelkes voltam ahhoz, hogy az összes ilyen elszórt házi feladatot összeírjam egy külön füzetbe. 172 tisztítandó tétel gyűlt össze benne.
Mivel úgy éreztem, hogy az SVT-vel hazaértem, szerettem volna nagyon jól megtanulni ezt a módszert. Éppen ezért az SVT-tisztítandókat nemcsak kigyűjtöttem, hanem el is végeztem őket. Arra gondoltam közben, hogy legalább addig sem a vacak kis magánügyeimmel zaklatom a Felső Énemet és a SZELLEMet, hanem olyasmiket tisztítok, amik nekem eszembe sem jutottak volna.
Közben pedig – szinte észrevétlenül – tényleg megtanultam jól használni az SVT-t – és az életem is átalakult.
Annyira jól, hogy immár több, mint tíz éve tanítom is ezt a csodálatos spirituális átalakító módszert. És már régóta motoszkált bennem, hogy egy ilyen feladatgyűjtemény a mostani SVT-alkalmazóknak is hasznára válna. Így most, idestova 20 évvel később, képesített senior SVT-instruktorként, örömmel adom a kezedbe ezt az SVT tisztítási gyakorlatokat tartalmazó feladatgyűjteményt
- hogy ezáltal segítsek elsajátítanod az SVT-ben oly fontos kérdéstechnikát,
- hogy ötleteket adjak a tisztításaidhoz,
- és végül, ami a legfontosabb, hogy hozzájáruljak a tudattalanod kifényesítéséhez mindannyiunk legfőbb javára!