Barion Pixel

Új év, új évtized – új energiák

Hadd kezdjem egy kérdéssel!  Tudatosult már benned, hogy nemcsak egy új évet, hanem egy új évtizedet is kezdtünk ma? Bizony eltelt 10 év 2010 óta!

És most jön a második kérdésem: Te elkészítetted az évösszegződet?  És az évtized-összegződet? Ha még nem, akkor sincs késő! Töltsd le innen digitálisan kitölthető formátumban az évösszegző füzetet, és szánj rá egy kis időt.  

Nálunk ma a kisfiam is kitöltötte élete első yearcompassát – a saját kérésére. Most 10 éves. Szerintem nagyon tanulságos lesz neki, ha majd felnőtt korában visszanézi. Sőt, valószínűleg egy év múlva is sokat profitál majd belőle. Persze, az ő terveinek a megvalósításában még elsősorban a mi részvételünk szükséges, de így legalább tudjuk, hogy miket szeretne, hogy mi jelent számára kihívást, és hogy mit tart sikernek. Ezek egyébként nem egyszerű kérdések. Érdemes elidőzni rajtuk.

Ahogy írtam, a fiam 10 éves. A házasságom is. A teljesen szabadúszó életem is. (Ekkor hagytam abba az egyetemi oktatást.) Számomra mindezt a sok ajándékot a 2009-es év hozta el. Az elmúlt egy évtized alatt pedig teljesen átalakult az életem. Van mire visszatekintenem.  

És Neked? Tudod, ha valami újat szeretnél az életedbe, akkor jó, ha tudod, hogy eddig mit teremtettél. Hogy honnan startolsz.

Annál is inkább, mert ez az új év merőben új energiát hoz. A 2019-es évet a „3” energiája határozta meg. Ez elsősorban arra adott jó alkalmat, hogy megértsük az életünket, a kapcsolatainkat, a működésmódunkat. Ezért is biztatlak ennyire kitartóan az elmúlt éved és évtizeded áttekintésére.

Az új esztendő azonban új minőséget hoz. 2020 egy „4” energiájú év lesz, azaz az érzelmek kerülnek majd az előtérbe. Az érzelmek – végtelen árnyalatuk és kulturális különbözőségük ellenére – mindössze kétfélék. Vannak olyan érzelmek, amelyek félelemből táplálkoznak, és vannak olyanok, amelyek szeretetből. Már csak azt kellene tudnunk, hogy mi a félelem és mi a szeretet, ugye? 🙂 Erről majd legközelebb.

Ezt a „4”-et azonban különlegessé tesz az, hogy a „4”-et kiadó két „2” mesterszámot – „22” – alkot, és ez eleve egy erős hatás. Mit jelent ez számunkra? Azt, hogy a 2020-as évben a tetteké lesz a fő szerep, mégpedig elsősorban az együtt cselekvésé a világ jobbá tétele érdekében. Ideje megtanulnunk egy csomó dolgot ennek kapcsán. Például:

1. Ha egy adott helyzetben egyedül is boldogulunk, akkor nem kell figyelmet szereznünk mástól.

2. Ha valakivel közös ügyem van, akkor szükséges megszereznem a figyelmét.

3. Minden közös ügyben win-win megoldásra törekszem.

4. Ha elutasítanak (= megkritizálnak, lehülyéznek, elhagynak, kirúgnak, stb.), az nem jelenti azt, hogy nem vagyok oké. Viszont ha képes vagyok figyelemmel, azaz befogadó üzemmódban működni, akkor egy jó lehetőség lehet a változtatásra, ha látok valami igazságot abban, amit visszajelzésként (tehát nem elutasításként) kaptam. Ha

5. Attól, aki a visszajelzések nyomán nem változik, jogosan távolodhatnak – de csak a visszajelzés megadása után. Tőlem, ha én nem változom; én mástól, ha ő nem változik.

6. Mind az EGY részei vagyunk. Amit MAGammal vagy mással teszek, kihatással van rám és mindenkire.

7. A földi élet a FIZIKAI síkú teremtés tanulópályája. Minden teremtésben van egy fizikai aktus: kommunikálnod vagy cselekedned kell ahhoz, hogy bármit manifesztálj.

Bízom benne, hogy ezek a gondolatok inspiráló hatással vannak Rád is!

Kívánom Neked, hogy ebben az évben hatékonyan kioldd azokat a blokkjaidat, amelyek a fentiek megvalósításában akadályoznak!

Örömmel működöm ebben együtt Veled, ha megtisztelsz a bizalmaddal. 

Várlak online SVT kurzusaimon, SVT Klubjaimon, a nyílt alkalmaimon és egyéni tanácsadásaimon.

Áldás Neked és a szeretteidnek!

További cikkeim

alvó kislány

Álomfejtés kezdőknek

Mit üzen a tudattalanod, amikor alszol? Van valami, ami az idők kezdete óta foglalkoztatja az embereket, és ugyanakkor az egyik legkézenfekvőbb útja

Biztonságos, szabad és tudom hogyan kell

Formulák elvitelre – nemcsak SVT-seknek Az SVT-ben kérdéseket teszünk fel, és válaszokat keresünk. Kulcsfontosságú tehát, hogy pontosan fogalmazzunk. Amikor próbáljuk kinyomozni, hogy

Kapcsolat: renata@svtonline.hu

Tetszett? Oszd meg!

Facebook
LinkedIn

Kezdd ITT!

Scroll to Top