Barion Pixel

Inspiráció a koronavírus idején

A spirituális paradigma egyik alapelve az, hogy minden az Isteni Rend szerint történik, azaz nincs „jó” és „rossz” történés. Ehhez kapcsolódódik egy másik alapelv, amely szerint nem az számít, ami történik, azaz, amit „rossz” vagy „jó” jelzővel látunk el, hanem az érzés, az energia, ami bennünk a történtek hatására megjelenik.

Most, ebben a különleges időszakban tudsz-e pozitív érzéseket generálni MAGadban a „rossz” történések közepette is? Íme, egy kis inspiráció, amit az egyik kedves és bölcs tanulómtól kaptam:

Az emberiség pontosan azt a betegséget kapta, amelyikre szüksége volt.
Már nem értékeljük az egészséget, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük – az egészségünkkel foglalkoznunk kell!
Már nem értékeljük a természetet magunk körül, ezért kaptunk egy betegséget, melynek köszönhetően keveset tudunk a természetben tartózkodni.
Már elfelejtettük, hogyan kell családként élnünk, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárt minket az otthonainkba, hogy megtanuljunk ismét családként élni.
Már nem tiszteljük az időseket, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet az ő esendőségükre.
Már nem értékeljük az egészségügyi dolgozókat, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet minket a pótolhatatlanságukra.
Már nem tiszteljük a tanárokat, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárta az iskoláinkat, melynek köszönhetően a szülők próbálják tanítani a gyermekeiket.
Azt gondoltuk, hogy mindent megvehetünk, mindenhol ott lehetünk, azzal és akkor amikor csak akarunk, ezért kaptunk egy betegséget, amely megmutatja, mennyire nem természetes és magától értetődő is mindez.
Szabadidőnket bevásárlóközpontokban töltöttük, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük, a boldogságot nem lehet megvenni.
Nagyon sokat foglalkoztunk a külsőnkkel, hasonlítottuk magunkat másokhoz, ezért kaptunk egy betegséget, amely maszkkal takarja el az arcunkat, hogy megértsük, a valódi szépség nem ott rejtőzik.
Azt gondoltuk, a Föld urai vagyunk, ezért kaptunk egy betegséget, hogy ez az apró láthatatlan kórokozó megszelidítsen minket.
Ez a betegség nagyon sok mindent elvesz tőlünk, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy újból észrevegyük, hogy mi az igazán fontos az életben.
Olyan betegséget kaptunk, amelyik pontosan ránk van szabva….

heart 3045916 640

Számodra mi az igazán fontos az életben?

  • Mi az, amit már most megváltoztathatsz – a külvilágodban vagy a belvilágodban?
  • Mi került fel a bakancslistádra?

Én úgy találom, hogy ez a helyzet változtatásra hív. 

Nem jöhetünk ki belőle úgy, ahogy belementünk. 

Mi lenne, ha erre fókuszálnál? 

A félelem rossz tanácsadó, ahogy Yoda mester mondja: „A félelem a sötét oldal kapuja.”

Na de mit tehetsz, amikor szorongasz, aggódsz, félsz, stresszelsz? 

  1. Először is tudomásul veszed. 
  2. Észreveszed, elfogadod, tanúsítod. Ezzel az aktussal visszaveszed az erődet. 
  3. Most már képes vagy mögé nézni az érzésednek. Mitől félsz? Csak úgy sose félünk. Mindig valamitől félünk. Te mitől félsz? 
  4. Ha ez is megvan, akkor kérdezd meg MAgadtól, hogy miért lenne baj, ha megtörténne veled, amitől félsz? 
  5. Ha erre is tudsz válaszolni, akkor már közelebb vagy a lényeghez!

Azt kívánom Neked, hogy légy elég bátor időt és figyelmet szánni erre a munkára – önMAGadra!

Ha egyedül nem boldogulsz, dolgozz velem!

További cikkeim

Meglepő tények: ki tud ingázni?

Meglepő tények: ki tud ingázni?

Sokan kérdezik tőlem, hogy vajon ők meg tudnak-e tanulni ingázni? Itt az ideje, hogy megosszam az erre vonatkozó tapasztalataimat és tudásomat. Saját

mitől működik az inga

Mitől működik az inga?

Ezt a kérdést úgy is feltehetjük, hogy mi mozgatja az ingát. Mi az az erő, ami a láncon lógó kis súlyt valamerre

Scroll to Top
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.