Megjelent az SRA Közlemények I. évfolyamának 3. száma!
Az SRA Igazgatótanácsában azon vagyunk, hogy a 2019-es év során az SRA-t olyan mértékben alakítsuk át, ahogy a hernyóból pillangó lesz. Ez egy radikális átalakulás. Tudtad, hogy a bebábozódott hernyó sejtszintig lebontja magát? És ebből a masszából építi újra a testét, sőt, a lényét lepkévé.Arra hívunk mindenkit, aki tanult SVT-zni vagy érdeklődik a módszer iránt, hogy imáival, tisztításaival vagy aktív részvételével segítse ezt a radikális átalakulást.
Olvasd szeretettel az SRA Igazgatótanácsának üzenetét!

Az Igazgatótanács üzenete az SVT-közösségnek (2018. december)
Kedves Olvasók!
Élete során minden organizmus – akár kicsi, akár nagy – átmegy néhány radikális paradigmaváltáson. Erre számos nyelvi kifejezést használunk: „felnőtté válás”, „a Szaturnusz visszatérte”, „életközepi válság”, „metamorfózis.” Ez az átalakulás elkerülhetetlen az élet további fenntartása érdekében. Egy organizmus a transzformáció utáni állapotában nagyobb értéket jelent a világ számára. Ez a jelenség a különböző szervezetek életében is fontos. A paradigmaváltás ideje az SRA számára is elérkezett.
Az SRA Igazgatótanácsot négy nő alkotja, akiknek erőteljes jövőképe van a Robert munkásságán alapuló spirituális fejlődéssel kapcsolatban. Tudatában vagyunk, hogy új tudatosságra van szükség, és arra, hogy bizalmat építsünk, valamint tagjaink támogatására és a velük való együttműködésre. Az alkalmazók, tanácsadók és tanárok sok éve tanulnak Felső Énes/SZELLEMi kapcsolatukból. Sokunk hoz le mély bölcsességet. Ne habozzunk tovább megosztani ezeket a gyöngyszemeket egymással!
Az SVT-vel való munka során Felső Én/a SZELEM vezet minket, és mindannyian más rezgésszinten működünk. Ez az SVT egyik legértékesebb és legtöbb kihívást jelentő adománya. Olyan klienseket vonzunk, akik a lejobban rezonálnak velünk. Egyéni tisztítási munkáink során megtanuljuk, hogyan nyissuk meg a klienseket a saját gyógyulási képességeik és saját, a Forráshoz visszanyúló kapcsolatuk felé. Ez, ahogy Robert mondaná, az STV-vel történő munka lényege.
Az SVT sokkal hatalmasabb, mint az anyag, amit megtanulunk. Az SVT-utazás öröme annak a felismerése, hogy mi mindannyian a SZELLEM vagyunk, akik együtt utaztunk ide és hívunk másokat is, hogy csatlakozzanak. Információink vannak, amiket megoszthatunk egymással, és módszereink, amik továbbvisznek minket. Amikor a másikat „Namasté”-val üdvözöljük, azzal azt jelezzük, hogy a SZELLLEM kiterjedéseként látjuk őt.
Az újév kezdetén izgatottan vagyunk jelen bábaként egy olyan szervezet újjászületésénél, ami a kölcsönös részvételt, tanulást és fejlődést támogatja. Számos önkéntesünk segítségével korszerűsítjük a folyamatokat az intenzívebb és jobb kommunikáció érdekében. Újraterveztük a Felemelkedést, hogy interjúkat, cikkeket, hang- és képanyagokat a világ közölhessünk benne a világ minden tájáról. Tanárok tartanak díjmentes tanfolyamokat önkéntes alapon minden hónapban. A honlapunkon elérhető lesz egy, a tisztításokkal kapcsolatos észrevételeket tartalmazó információs könyvtár. Lépésről lépésre haladunk.
2019-ben szeretnénk újra energiával feltölteni az SRA közösség-támogató küldetését a tanítás és az egymás közti megosztás által. Eljött az Új Paradigmába való újjászületés ideje. Szeretnénk, ha csatlakoznátok hozzánk egy tisztább jövőkép befogadásában, és annak manifesztálásában.
Őszinte szeretettel: az SRA Igazgatótanácsa
Ha a további anyagok, inspiráló cikkek és tisztítanivalók is érdekelnek, akkor klikkelj az alábbi gombra, és olvass többet!